Európa ünnepe

Az Európa napi rendezvény konklúziói számunkra: Az EU-EXPO rendkívül fontos, jó és hasznos lesz az EU számára, a nemzetközi együttműködés fejlesztésére, kapcsolataink ápolására és bővítésére is. A szervezést tehát intenzívebben folytatjuk. A Diákok és Vállalkozók Fórumával is együttműködve.

*********

1945. május 9-én ért véget a II. Világháború, a nácik feltétel nélkül kapituláltak. Európában a béke napja is ez a nap. A fejlődés elindulhatott, és mára, 2019-ben már az internacionalizmus jellemzi az Európai Unió tagországainak együttműködését. Sok-sok területen van mit fejlesztenünk, haladnunk kell előre – ez jó.

Az Európa napját országszerte, Európa-szerte megünnepeljük. Budapesten a Szabadság téren lesz a központi ünnepség, fesztivál, sőt egy 14 km-es futóversenyre is sor kerül.

A fesztiválon tartjuk az 50. EU-EXPÓ Klubunkat is. Fontosnak tartjuk, hogy jó témáinkkal, programjainkkal, koncepciónkkal az EU-s vállalkozókat, művészeket, tudósokat, diákokat, szépségeket a konstruktív együttműködés jegyében be tudjuk szervezni.

A meghívónkat eljuttattuk ismerős és ismeretlen partnereknek, szimpatizánsoknak, aktivistáknak. Reméljük, hasznos és kellemes lesz a rendezvény, az ünnep!