Szórakozás

Felméréseink is bizonyítják, hogy a zenés-táncos szórakozások a 40 éven felülieknek csupán az 5%-át mozgatja meg, főleg azokat, akik még a dicsőséges szocializmusban rendszeresen tudtak diszkókba járni.

Tény, hogy a jó szórakozás javítja az egészséget, a párkapcsolatot, a fantáziát, a szocializáltságot, a kreativitást is.
Az emberiség öt legintelligensebb találmányainak egyike a Tánc, amely a Tarot kártyában is a csúcs, a 21. lap.

Következésképpen lényegesen meg kell újítsuk, fejlesszük a szórakozásunk világát!
 Tervünk, hogy megalkossuk a XXI. század (páros, heteroszexuális) tánckultúráját, amit Quantum-diszkónak kereszteltünk el.

A Laharo-partinkban is sok érdekes, vidámságos, szórakoztató modulokat integrálunk.
A részleteket megbeszéljük az EU-EXPO klubjainkon is.

 

*** 2023 ***

** 2021 ***

*** 2019 ***

A Humoros Némafilmek Nemzetközi Fesztiválján egy AlapFilmyxIQumból indulunk ki, melyet kell folytatni a versenyzőknek a pályaműveiben, a amelynek végén döntési szituáció alakul ki. Azért némafilm (zenével, hangeffektekkel), mert így nem kell lefordítani, szinkronizálni, sokkal egyzserűbb, a fantáziát, a kreatíivitást, a humorérzéket megmozgató feladat.

A Mézes-élet Fesztiválon a Kávé, a Tea, a Csokoládé találkozik a Mézzel. 3-3 kiállító mutatja be termékeit. A legjobbakat külön exponáljuk, ajánljuk más cégeknek, kereskedőknek is.

A Pálinka Testvéreinek Találkozójára meghívjuk a Vodkát, a Konyakot, a Beherovkát, Viszkit. Kiválasztjuk a legfinomabbat. Legközelebb a győztesnél tartjuk meg a Találkozót.

Továbbiakról a tanácskozásainkon, az EU-EXPO Klubokon döntünk.